HIV-vel a világ körül

Pozitív Szemmel
7 min readMay 29, 2024

--

A forró nyári napokkal együtt eljön a szabadságolások ideje is. Ilyenkor jelentősen megszaporodnak azok a HIV Segítő Szolgálathoz érkező megkeresések, amelyek az iránt érdeklődnek, hogy a világ különböző pontjaira utazva, milyen szabályok érvényesek a HIV-vel élőkre. Hogy megkönnyítsük a dolgod, összegyűjtöttük neked a legfontosabb utazással kapcsolatos információkat.

Repülő az égen.
Fotó: Unsplash

Az elmúlt években szerencsére csökkent azon országok száma, amelyek valamilyen módon korlátozták a HIV-vel élők beutazását. Összességében elmondható, hogy a rövid távú utakra (ez a legtöbb esetben kevesebb, mint három hónapot jelent) általában kevesebb a korlátozás, míg a hosszabb tartózkodásra szigorúbb szabályok vonatkoznak.

Utazhatok, ha HIV-vel élek?

Igen. Nagyon sok ország egyértelműen állást foglal ez ügyben: a HIV-státusz nem befolyásolja, hogy beutazhatsz-e vagy sem az adott ország területére. Ezek az országok általában sem a rövid távú, sem a hosszú távú tartózkodás esetén nem követelnek meg semmilyen orvosi vizsgálatot vagy igazolást. Néhány ország a rövid távú tartózkodás esetén megengedőbb, mint a hosszú távú tartózkodás esetén, utóbbi esetben előfordulhat, hogy a HIV-státusz igazolására köteleznek.

Azonban még mindig vannak olyan országok, amelyek teljes mértékben korlátozzák a HIV-vel élők beutazását. Közülük néhányban beutazási tilalom van érvényben, így előfordulhat, hogy HIV-vel élőként nem fognak beengedni az adott ország területére, vagy ha az ott tartózkodás ideje alatt derül ki rólad, hogy HIV-vel élsz, akkor kiutasítanak az országból és arra köteleznek, hogy távozz.

Fotó: Unsplash

Mely országokban vannak beutazási korlátozások?

Az alább található, a különböző kontinensek országainak szabályairól szóló adatokat a hivtravel.org és az aidsmap.com oldalak információi alapján állítottuk össze. Vedd figyelembe, hogy az itt található információk csak tájékoztató jellegűek, a szabályozások bármikor változhatnak a cikk megírását (2024.05.29.) követően, így mielőtt bármilyen komolyabb utazási tervet szősz, érdemes a hivtravel.org oldalon bővebben is tájékozódni, vagy a kiszemelt ország külképviseletén, esetleg az ugyanezen országban működő, HIV-vel élőket segítő bármely civil szervezetnél érdeklődni. A HIV Segítő Szolgálatnál szívesen segítünk neked az utóbbi esetben történő kapcsolatfelvételben.

Észak-Amerika
Az Egyesült Államokba történő rövid távú beutazás esetén nincsenek korlátozások a HIV-vel élőkkel szemben. Ugyanakkor a vényköteles (ilyen az összes HIV-gyógyszer) gyógyszerekről mindenkinek olyan angol nyelvű orvosi igazolást kell magával vinnie, amely igazolja, hogy a gyógyszerekre az adott személy egészségügyi állapotának fenntartásához van szüksége. Ilyen igazolást a kezelőorvosodtól tudsz kérni a négy magyarországi kezelőhely bármelyikén.
Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Kanadába sincs érvényben semmilyen korlátozás a rövid távú beutazás esetén, azonban ha hat hónapnál hosszabb ideig szeretnél ott tartózkodni, akkor már szükséges lesz HIV-tesztet végezned.

Latin-Amerika
A Latin-Amerikába történő rövid távú beutazásra általában nincsenek korlátozások a HIV-vel élőkkel szemben. Hondurasban, Nicaraguában és Paraguayban például csak az állandó tartózkodási engedély kiállításához szükséges HIV-tesztet végeztetni. Vannak olyan országok, mint például Aruba, Belize, Suriname, amelyek esetében nem egyértelmű a szabályozás, így ezekben az esetekben érdemes útmutatót kérni az adott országok nagykövetségeitől.

Karib-térség (Karibi-szigetek)
Az itt található országok esetében nincs semmilyen korlátozás a HIV-vel élők rövid távú beutazásával kapcsolatban, azonban a hosszabb távú tartózkodás esetében mind Kuba, a Dominikai Köztársaság vagy a Virgin-szigetek is alkalmaznak megkötéseket. Saint Vincent és a Grenadine-szigetek esetében például, ha az ott tartózkodás ideje alatt derül ki valakiről, hogy HIV-el él, akkor semmilyen formában sem engedik, hogy hozzáférjen az ottani egészségügyi szolgáltatáshoz vagy HIV-kezeléshez. A Kajmán-szigetek, vagy a Montserrat-sziget és Bermuda esetében nem egyértelműek, vagy egyáltalán nincsenek információk a HIV-vel élők beutazásával kapcsolatban, így utazás előtt mindenképpen tájékozódj az adott ország illetékes hatóságánál.

Fekete-Afrika (Szubszaharai Afrika)
Az ebbe a térségbe utazó HIV-vel élők esetén kevés korlátozás található a rövid távú tartózkodás esetén. Egyenlítői-Guinea esetében előfordulhat, hogy a beutazáskor be kell mutatni egy HIV-tesztről szóló igazolást, amely, ha pozitív, akkor megtagadhatják a beutazást. A hosszú távú tartózkodásra az itt található országok többségében korlátozások vannak érvényben, nem egyértelmű a szabályozás São Tomé és Príncipe, valamit Angola esetében.

Észak-Afrika és a Közel-Kelet
Ebben a két térségben található a legtöbb olyan ország, amely korlátozza a HIV-vel élők beutazását. Ha HIV-vel élsz, akkor még a rövid távú tartózkodás esetén sem engednek belépni Jordániába, Iránba, Irakba, az Egyesült Arab Emírségekbe (utóbbiban található a rendkívül közkedvelt Dubai és Abu-Dhabi; amelyek esetében csak a belépés korlátozott, a két város repterein keresztüli átszállás nem), valamint Jemenbe. A hosszú távú tartózkodás teljes korlátozás alá esik Algéria, Bahrein, Egyiptom, Izrael, Kuvait, Libanon, Omán, Katar, Szaúd-Arábia, Szíria és Tunézia esetében. Ezek az országok kiutasítják azokat a külföldieket, akik ott tartózkodása alatt derül ki, hogy HIV-vel élnek. Általában igaz, hogy a térség összes országa esetében érdemes utazás előtt a külképviseleteiken tájékozódni.

Nyugat-, Észak- és Dél-Európa, valamint az Európai Unió tagállamai
Az ezekben a térségekben található országokban általában nincs semmilyen korlátozás a rövid távú tartózkodás esetére.

Közép- és Kelet-Európa
Oroszország
ban a rövid távú, turista célú tartózkodás esetén nincs szükség a HIV-státusz igazolására, azonban ha az ott tartózkodás alatt derül ki egy külföldi állampolgárról, hogy HIV-vel él, azt kiutasítják az országból. Hosszabb távú tartózkodás, vagy olyan vízum esetén, amely többszöri beutazásra is lehetőséget biztosít, már kötelező a HIV-teszt eredményének bemutatása. A többi, a térségben található ország esetén általában nincs semmilyen korlátozás a rövid távú tartózkodás céljával odautazók esetében.

Közép-Ázsia
Kazahsztán
, Kirgizisztán és Üzbegisztán esetében is csak a hosszú távú tartózkodás esetén vannak korlátozások, turista célú és rövid időtartamú tartózkodás esetén nincs semmilyen korlátozás.

Kelet-Ázsia
Az ebben a térségben található országok esetében általában nincsenek korlátozások a HIV-vel élők rövid távú beutazásának tekintetében. Kína korábban tiltotta még a HIV-vel élők rövid távú beutazását is az országba, de mára feloldották ezt a korlátozást, a hivtravel.org weboldal ajánlása szerint ne nyilatkozz a HIV-státuszodról a vízumkérelem során. Hat hónapnál hosszabb ideig tartó tartózkodás esetén már szükséges HIV-tesztet végeztetni, ez alól Hong Kong és Makaó kivételt képez. Az egyetlen ország, amely megtagadja a HIV-vel élők belépését és kiutasítja a HIV-vel élő külföldieket, amennyiben ott tartózkodásuk ideje alatt derül ki róluk, hogy HIV-vel élnek, az a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, vagy ismertebb nevén: Észak-Korea.

Dél- és Délkelet-Ázsia
Általában kevés korlátozás vonatkozik a HIV-vel élőkre ezekben az országokban. Az egyik, korlátozást alkalmazó ország Brunei, amely nem engedi belépni a HIV-vel élő külföldieket az országba. A másik ilyen ország Bhután, amely a látogatást megelőző hat hónapban készült HIV-teszt eredmény bemutatását kéri, ha valaki két hétnél tovább szándékozik az országban tartózkodni. A szabályozás nem egyértelmű Malajziában és Srí Lankán, érdemes ezen országok esetében az adott ország nagykövetségén érdeklődni.

Óceánia
A beutazás és a rövid távú tartózkodás esetén általában nincsenek korlátozások a térség országaiban. Ez alól a Salamon-szigetek képez kivételt, ahol a HIV-státusz alapján megtagadható az országba történő belépés, valamint a Marshall-szigetek, ahol a 30 napnál hosszabb tartózkodás esetén kötelező HIV-tesztet írnak elő.
Ausztráliában és Új-Zélandon is csak a hosszú távú tartózkodás esetén vannak korlátozások, de ezekben az esetekben is, mindkét országban meglehetősen liberális a szabályozás, egyedileg mérlegelik a beadott vízumkérelmeket. Tonga, Francia Polinézia és Kiribati esetén nem egyértelmű vagy nincs információ a szabályozásról, ezért az oda utazás előtt érdemes az adott ország illetékes hatóságainál érdeklődni a HIV-vel élők beutazását érintő szabályokról.

Fotó: Unsplash

Ezektől függetlenül utazhatok olyan országba, amelyben korlátozás van érvényben?

Nem kizárt, hogy bizonyos esetekben, egyéni elbírálás alapján, például egy rokon látogatás miatt engedélyezik, hogy beutazz, de még ilyenkor is fokozott óvatosságot javaslunk azzal kapcsolatban, hogy a helyszínen a HIV-státuszodról beszélj. Ha véletlenül olyan országba utazol, ahol valamilyen korlátozás van vagy lép aktuálisan érvénybe, akkor fennáll az esélye, hogy kiutasítanak az országból a törvény megszegése miatt.

Fotó: Unsplash

Utazás HIV-gyógyszerekkel

Mindig figyelj rá, hogy az egész útra elegendő, plusz még néhány napnyi (például, ha egy-egy szem gyógyszer elgurulna és elveszne, vagy a géped törölnék) gyógyszer legyen nálad. A gyógyszered és a hozzá tartozó dokumentáció mindig a kézitáskádban legyen, mivel a feladott poggyászok néha késve érkeznek, vagy elvesznek. Hasznos lehet még az a megoldás is, hogy egy teljes adag gyógyszert a kézipoggyászban, egy másik adagot pedig a feladott poggyászban viszel, így, ha valamelyik elveszik, akkor is biztosan lesz nálad gyógyszer. A vényköteles gyógyszerek esetén hasznos lehet a kezelőorvosodtól beszerezni egy angol nyelvű dokumentumot, amelyben a gyógyszer nevén és hatóanyagán túl arra is kitér, hogy krónikus betegség miatt szükséges szedned, viszont nem szükséges a HIV-státuszod részletezése. Mindezek mellett tartalmazza a neved, a születési dátumod, az egészségügyi intézmény nevét, az orvos nevét és pecsétjét.

Fotó: Unsplash

Utazás PrEP-el

Nincs tudomásunk olyan országról, amely tiltaná a PrEP-et szedő emberek beutazását. A legtöbb ország azonban korlátozza a vényköteles gyógyszerek mennyiségét: általában három hónapnyi gyógyszert vihet magával egy-egy ember. Ettől függetlenül lehetnek eltérések a szabályozásban, így mindig ellenőrizd az adott ország vonatkozó szabályait. Jó ötlet lehet, ha akár lefénymásolva, de magaddal viszed az orvos által felírt receptet. Előfordulhat, hogy egy ország HIV-el élőkre vonatkozó beutazási korlátozással rendelkezik, ilyen esetben a PrEP-el való utazás problémát jelenthet, mert a vámtisztviselők azt gondolhatják, hogy a gyógyszer HIV kezelésére szolgál. Ha van rá módod, szerezz be az orvosodtól egy angol nyelvű dokumentumot, amelyben elmagyarázza, hogy a PrEP a HIV megelőzésére szolgál.

--

--

Pozitív Szemmel

Nem csak HIV-vel élőknek. A biztonságos szexről mindenkinek. #stopHIVstigma #NullásvírusZérófertőzés #aHIVnemAIDS linktr.ee/pozitivszemmel